Pávai Vajna Ferenc 125 éve született, és....

pvaiAz évforduló alkalmából március 18-án több helyszínen is tartottak megemlékezéseket, a Szoboszlói Színes önkéntesei pedig, hagyományaikhoz híven külön „adással” tisztelegnek a Hévízek Atyja előtt.

 

A megemlékezésen készült anyagunk megtekintéséhez klikk IDE!

 

DSC_0003

Első összefoglalónkban beszámolunk az ünnepi eseményekről. Kameránkkal jártunk a Városi Köztemetőben Pávai Vajna Ferenc és felesége sírjánál, a Szent István parkban a tudós, geológus mellszobránál és még az évforduló előtt felvettük a kapcsolatot Nagy László Jánossal, aki még életében mozgóképet készíthetett Pávairól!

 

 Nagy László János, Születésnapra című kisfilmjének a megtekintéséhez klikk IDE!

DSC_0008

 

Nagy László János többször is meghaladta korát. Először az ötvenes, hatvanas években, amikor elkezdtett anyagot gyűjteni a mellőzött tudósról. Elhatározta, hogy könyvet ír róla, sőt filmet készít munkásságáról. Ígéretét betartotta és idén, a 125 éves éfvorduló kapcsán készített egy 4 perces filmet melyet, felajánlotta a HVTV-nek sugárzásra, ám levelét válaszra sem méltatták. A korábban készített 20 perces filmet, melynek címe: „Az élet vize” hét lakat alatt őrzi a múzeum is. Digitalizáltatták ugyan, de közszemlére talán egy másik évforduló kapcsán teszik.

Mivel az alkotást Nagy László János a Szoboszlói Színesnek is felajánlotta, mi köszönjük szépen élünk a lehetőséggel, és mindkét filmet bemutatjuk. Szeretnénk, ha minél többen tudnának róla, milyen nagyszerű ember volt Pávai Vajna Ferenc.

DSC_0023

AZ ÉLET VIZE című film megtekintéséhez klikk IDE!

 

A sors kegyes volt hozzá, a történelem nem. Kincset talált, amiből 1926 óta sokan szeretnének meggazdagodni, Pávai munkássága azonban évtizedekig csak kevesek számára volt fontos. Mint riporter, hosszú ideig Szikszai Miklós tanár úr segítségére számíthattunk -e témában. A valamikori 5-ös iskola igazgatója sokat tett Pávai nevének és csodálatos munkásságának megismertetésében. Most pedig Nagy László János jóvoltából nézhetik meg a régi képkockák segítségével, hogyan is kezdődött a gyógyvíz sikersorozat az Alföldön.

A lelkes Szoboszlói Színes olvasóknak és nézőknek külön csemege a sok régi kép. Összeállításunkkal minden korosztálynak szerettünk volna kedveskedni, azoknak, akik még emlékeznek a régi időkre és azoknak is, akik csak az idősebbek elbeszéléseiből hallhatták, milyen volt Hajdúszobsozló régen. Nézzék őket és nosztalgiázzanak bátran a vasárnapi ebéd után!

DSC_0044

A Szoboszlói Színes stábja köszönetet mond minden szakmai segítségért Nagy László Jánosnak és F.Tóth Géza geológusnak.

 

DSC_0062

DSC_0146

Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu