Mérlegel és értékel a hajdúszoboszlói Jobbik

jobbik02Lassan másfél éve voltak az önkormányzati választások. Lássuk, hogyan értékeli a Jobbik az elmúlt időt? Mennyire voltak aktívak helyi szinten és milyen munkát végeztek? A Hajdúszoboszlói Jobbik Alapszervezete mindig aktívan kampányolt, de a helyhatósági választások során megfelelő személy hiányában nem indítottak polgármester jelöltet. A helyi képviselőtestületbe Tóth Attila jutott be a listás szavazatok alapján, a kulturális bizottságban pedig Jónás Kálmán kapott helyet.
Tóth Attila gyorsan, teljesen „jogászosan”, egyre inkább úgy fogalmaz, mint egy vérbeli politikus. 2010-ben még nem volt polgármester jelöltjük, de 2014-re lesz! Persze ez még nagyon messze van, de politikai viszonylatban másképp telik az idő, soha nem lehet elég előrelátó az ember. 
jobbik01A Jobbik már 2010 tavaszán megmondta, hogy a Fidesz nem fog tudni mit kezdeni a 2/3-dal. Szerintük ugyanazt az impotenciát mutatja a párt, mint elődje, az MSZP. A két szoboszlói politikus egyetért a múltkori budapesti „Tagok legyünk, vagy szabadok” című tüntetésen történt zászlóégetéssel, ők is az első sorból hallgatták a felszólalásokat. Jónás Kálmán szerint az EU – mint szervezet – zászlajában a csillagok a tagországok mellérendeltségi viszonyát lenne hivatott szimbolizálni. Magyarország jelenlegi helyzete csak egy harmadosztályú tagság, annak minden hátrányával és csekély hasznával. Mindketten állítják, 2007-óta sokat változott az EU, a Lisszaboni Szerződés elfogadásával az Európai Unió már nem a régi! Tóth Attila véleménye szerint, amit José Manuel Barroso, mint az Európai Bizottság elnöke megengedett magának az országgal szemben, ahhoz képest a zászlóégetés egy baráti gesztus volt. A Jobbik egyébként nem Európa ellen van, csupán erős nemzetállamok szövetségét szeretne, ahol a tagországok egyenlő partnerként tekintenek egymásra.
Érzéseik és tapasztalataik alapján a támogatóik száma növekszik, az ébredő magyarok egyre inkább látják az összefüggéseket, és fordulnak a Jobbik felé. Szerintük a média a lejáratási kísérletek után az elhallgatás eszközéhez nyúlt, parlamenti felszólalásaikat, törvényjavaslataikat, véleményüket nem közvetítik a televíziók, újságok. Ezért a Jobbik pereket indított, amelyekben már születtek is elmarasztaló ítéletek a kereskedelmi csatornák ellen.
jobbik03Beszámoltak róla, hogy pont ezért döntött úgy a parlamenti frakciójuk, hogy Hazai Pálya címmel kéthavonta megjelenő ingyenes újságot hoznak létre, amelyben tudósíthatják az ország lakosságát a valós állapotokról, az általuk elvégzett munkáról és a problémák megoldásának lehetőségeiről. A lapot jelenleg kétmillió példányban nyomtatják a frakció pénzéből. Ezzel a Hazai Pálya az ország legnagyobb példányszámú sajtóterméke, azt társadalmi munkában a helyi alapszervezetek tagjai, segítői terjesztik. A helyi médiával jó kapcsolatban vannak, mint még sok mindenben, a szoboszlói viszonyok teljesen mások, mint az országos helyzet.
Tóth Attila szerint a választások idején a pártok közül csak a Jobbiknak volt igazi programja. Ebből sok mindent átvett ugyan a Fidesz, de csak felpuhítva, pont lényegét kiiktatva valósította azt meg. Például az ’56-os megtorlások irányítóit lehet ugyan büntetni, de a kormány módosítása alapján ez alól ki lehet bújni egészségügyi állapotra és életkorra hivatkozva. A Jobbik indítványozta azt is, hogy a magyar föld és a vízkészlet kapjon alkotmányos védelmet. Névszerinti szavazást kértek, de az összes fideszes erre nemet mondott, köztük Örvendi László és Márton Attila is. Ebben a kérdésben is a pártfegyelmet tartották fontosabbnak, nem az ország és a gazdák érdekekét, állítja Tóth Attila és Jónás Kálmán. Azon, hogy Oláh Lajos a terület volt mszp-s, jelenleg „demokratikus koalíció”-s képviselője is nemet mondott, nem lepődtek meg.
jobbik08Az országos témákról kanyarodjunk a szoboszlói dolgok felé. A 2011-es feladataik közül elsőnek a szervezet mozgalmi jellegét erősítő megmozdulásokat sorolják beszélgető partnereim, majd következnek az elért eredmények. Jónás Kálmán szerint a legnagyobb sikere a rovásírásos helységnévtáblák felállítása volt. Ezt az országban egyedülálló módon valósították meg, a két saját forrásból finanszírozott tábla mellé hármat az önkormányzat támogatásával és a Városszépítő Egyesület segítségével állítottak fel. Összességében a Kárpát-medencében 500 körüli település csatlakozott ehhez a mozgalomhoz. A szoboszlói avatón jelen volt Szegedi Csanád Európai Parlamenti képviselő, a Jobbik alelnöke is.
A hajdúszoboszlói tavaszi fesztiválra a Jobbik több programtervezettel segítette a Művelődési Központ munkáját. Jónás Kálmán kapcsolatai révén neves előadóművészekkel egyeztetett, ám végül csak a L’art pour l’art társulat került be a végleges műsorba. Az előadás óriási siker volt, telt házzal ment.
Szintén eredményes volt a Jobbik első országos „Wass Albert” könyvgyűjtő akciója is. Itt csatlakozott be először a mozgalom életébe a Hajdúszoboszlón is megalakult Jobbik Ifjúsági Tagozat. A program során a városunkban kiemelten sok tankönyv és szépirodalmi mű gyűlt össze, amiket teherautókkal juttattak el a szórvány településeken élő csángó magyarokhoz. Itt is szeretnék megköszönni az iskolaigazgatók segítségét, amivel támogatták az akció sikerét!
Tóth Attila számára a legfontosabb helyen a gyógyvíz védelme áll. Az elmúlt évben sikerült több embernek, üzleti körnek is a „lábára lépni”, de a Jobbik szerint a város érdeke ezt diktálta. Cél volt, hogy a szállodák egyenlő feltételekkel kapják meg a működésükhöz nélkülözhetetlen gyógyvizet, és ne legyen kivételezés senkivel! Ezt hathatós munkával sikerült elérniük!
Advent1Tóth Attila azt mondja, egyszerű a Jobbik politikusának lenni: Mindig a város érdekeit kell szem előtt tartania, és aszerint kell cselekednie. Személyes sikernek könyveli el, hogy indítványára Trianon emléknapot szerveztek, mely a városi megemlékezések sorába került. Szintén az országban egyedülálló módon, az ünnepségen a jobbikos politikus mondta a beszédet. Az adventi időszakban a kettőskereszt állításuk – a kezdeti tiltások ellenére – 2011-ben már harmadik alkalommal valósult meg a Hősök terén. Az eseményen Zolcsák Miklós görög katolikus parókus adott szolgálatot és szentelte fel az öt méteres fából készült keresztet.

Tóth Attila, mint az Egészségügyi és Szociális Bizottság vezetője sikeresnek ítéli az Egészségház felújítását. Reméli, hogy az 1987-ben a lakosság által téglajegyekből felépített fontos létesítmény, a mostani beruházás után ismét a lakosság megelégedésére szolgál majd, bár kérdés, mi lesz az államosítás után, amiről még senki nem tudja, hogyan fog végbe menni. A képviselő itt megjegyzi, szerinte, amit a Fidesz kormány csinál, az egyszerű lopás. A tényleges kisajátítás azonnali és teljes kártalanítással járna, ez a mostani tervezet azonban a legrosszabb időket idéző államosításra emlékeztet.
Tóth Attila a költségvetés vitájában mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a szociális keret növekedjen, és még többet tudjanak segíteni a rászorulókon. Bizottsági keretből beszereznek például tíz teakonyhát, melyeknek egy részét már el is juttatták oda, ahol szükség van rájuk. A hozzájuk való tűzifa még nem került kihelyezésre, mert a minisztérium azt mondta, ezt rendeletben kell szabályozni, ezért csak a februári testületi ülésen tudnak erről dönteni a képviselők.
Legfontosabb feladat a város hitelmentességének megtartása és – bár sok önkormányzat kényszerül kivetni a kormány forráselvonásai miatt – a különböző különadók féken tartása. A Jobbik nem szeretne ebadót, ingatlan adót meg a jóég tudja még milyen adót. Remélik Szoboszlón nem lesz ezekre szükség, bár előreláthatóan a 2012-es költségvetés nagyon szűkös lesz.