2010. március 02. kedd, 10:47
Hajdúszoboszló kívételesen jó helyzetben van, mondta február 26-án Makay Zsolt a 7. számúválasztókörzet képviselő jelöltje. Dr. Sóvágó László segítségével olyan vállalható költségvetés készült, mely hitel felvétel nélkül, valódi racionális működéssel tudja biztosítani az anyagi hátteret.
2010-re összesen 100 millió forint hitelfelvétel lett előirányozva, de csak szükség esetére.
A válság ellenére Hajdúszoboszló egy jó költségvetést tudhat magáénak. Belső átcsoportosíttással sikerült az elvonások okozta hiányokat pótolni és vannak olyan intézkedések, melyek kifejezetten a lakosság érdekeit szolgálják, mondta Marosi György képviselő.
Látszik, hogy a város vezetői megértik, összefogás nélkül nem lehet sikereket elérni és ezt ékesen bizonyítja a költségvetés, mely idén a nagyberuházások miatt lényegesen magasabb, mint az előző években. Hajdúszoboszló 2010-ben csaknem 9.4 milliárd forintból gazdálkodhat, 2009-ben ez az összeg cirka 6 milliárd forint volt.
Radácsi Gusztáv a sajtótájékoztatón elmondta, a költségvetés kapcsán beigazolódott, hogy összefogással minden lehetséges, a civilek idén több pénzt kapnak a városi költségvetésből és nagyon fontos, hogy végre befejeződhet a csatornázás, mely szintén óriási eredmény!
A költségvetés sarokszámaira és főbb tételeire később visszatérünk.
Szoboszlói Színes– Kiss Klára –
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
< Előző | Következő > |
---|