Írta: Német Enikő 2011. február 03. csütörtök, 19:53
- az Önkormányzat által szervezett rövid időtartamú közfoglalkoztatás támogatásáról,
- Önkormányzat, továbbá az egyházak által szervezett hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás támogatásáról,
- az Országos közfoglalkoztatási program támogatásáról,
- illetve a vállalkozás részére bérpótló juttatásban részesülő személy foglalkoztatásához nyújtható támogatásáról.
Dr. Kertész Ferenc elmondta, hogy a társulás és az önkormányzatok hogyan kapcsolódnak ehhez az országos programhoz, Vargáné Kányási Judit pedig Új Széchenyi Tervet mutatta be lényegre törően.
A foglalkoztatási Paktum aláírását követően a 10 szervezetből álló Irányító Csoport további fórumok szervezését tervezi, melyek már inkább szakmai jellegűek és céloznak meg konkrét területeket, mint például a turizmust vagy az agráriumot.
Az önkormányzatoknak önállóan manapság már nincs eszközük arra, hogy vállalkozásokat támogassanak és foglalkoztatást bővítsenek kistérségi szinten. Csak a különböző szférák együttműködésével valósulhat meg pályázatok szintjén – a munkaügyi rendszer, oktatási hálózat, civil szervezetek, vállalkozások - a lehetőségek kiaknázása.
Az előadások anyagait a www.hajduszoboszlo-foglalkoztatas.hu honlapon keresztül is elérhetőek és letölthetőek.
A hajdúszoboszlói Foglalkoztatási Paktum létrejöttét az európai unió támogatja. A pályázat 2009. szeptemberében pozitív elbírálásban részesült a Társadalmi Megújítás Operatív Program, Helyi és határon átnyúló foglalkoztatási megállapodások támogatási rendszer keretében, "A turisztikai vonzerő felhasználása foglalkoztatásra a Hajdúszoboszlói kistérségben" címmel.
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata 16.099.647 Ft-ot nyert elképzelései megvalósítására, a projekt időtartama 20 hónap, ami alatt lehetőségeket keres a Hajdúszoboszlói kistérség a foglalkoztatási együttműködés kialakításával a turizmus további fejlesztésére, foglalkoztatásra ható szezonalitás mérséklését kívánja elérni a kistérségben lévő települések nagyobb méretű integrálásával. Kidolgozásra kerül a kistérségi Foglalkoztatási Stratégiája, amely fejlesztési útvonalakat határoz meg a kistérség számára. A Foglalkoztatási Paktum és menedzsment szervezete a közösen kidolgozott projektek hatására foglalkoztatási szint emelkedését kívánja elérni.
Szoboszlói Színes– Német Enikő – Fotó: Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu