Eredményes volt a Fürdőszövetség közgyűlése

Eloadas600 másolata 2Május 19-20-án rendezték meg a Magyar Fürdőszövetség soron következő közgyűlését. Ebben az évben Nyíregyházán, a Váci Mihály Művelődési Központ adott otthont a rendezvénynek.

 

 

 

 

Kovács Ferenc polgármester köszöntője után Czeglédi Gyula a Magyar Fürdőszövetség elnöke, kiemelte a Szép-kártya szerepét a turizmusban, megerősítette, hogy ebben az évben fokozottan ki kell használni, az ebben fellelhető lehetőségeket. Az elmúlt év eredményeinek ismertetésekor elmondta, hogy néhány százalékkal nőtt a vendégforgalom, de az igazán jó eredményeket a nagyobb fürdők tudták produkálni.

 

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu