Szoboszlói trafikmutyi

egyebek_02Dagad a trafikbotrány. Napról napra, sőt óráról órára újabb hírek látnak napvilágot arról, hogy mennyire sikerült politikamentesen elbírálni a trafikok üzemeltetésével kapcsolatos pályázatokat. Ma reggelre Gyulay Zsolt a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője azt nyilatkozta a Népszabadságnak, hogy „ Ha valaki ebben az ügyben politikát akar látni, akkor azt fog.

 

 

 

Ennek kissé ellentmondanak azok  a levelek és telefonok, amiket eljuttattak hozzánk. Ebből elég érthetően körvonalazódik az a politikamentes ügyintézés, ami ma már bevett gyakorlat, és jellemző minden területen. Egy Fidesz közeli informátorunk ismertetett egy levelet, melyet Kocsis Róbert a Fidesz helyi elnöke írt. Már az a tény, hogy a helyi FIDESZ vezetője, levelet ír Bodó Sándornak, a Megyei Közgyűlés szintén FIDESZES elnökének, leendő szoboszlói képviselőjelöltnek, egy gazdasági jellegű pályázat elbírálásához, önmagában bizonyítja, hogy a politika közbeszólt. Márton Attila neve szóba sem kerül, hisz már saját pártján belül is levegőnek tekintik. A levél tartalmában  azonban minden kétséget kizáróan politikai döntés született. Néhány elgondolkoztató gondolat az előbb említett levélből.

 

 

„Egy családnak kettőt adni úgy, hogy nincs velünk kapcsolatban meggondolandó”

 

„Ráadásul konkurenciát támaszt annak, aki velünk van ősidők óta.”

 

Ez az igazi versenysemlegesség. Aki velünk van, azt előnybe részesítjük, aki nincs velünk azt eltapossuk.

 

„Javasoljuk továbbá: Tóth Juditot, Szabó Antalnét, Kaszásné Reszegi Évát”- mindhárman aktív szerepet játszottak a FIDESZ kampányaiban. Meg kellett hálálni!

 

„Milliárdosok ..XY…PK……..TA….. az utóbbi kettő tesz felénk gesztusokat.”

 

egyebek_09Vigyázat emberek! Ha akarunk valamit, jó lesz a FIDESZ felé gesztusokat tenni.

Azt még vitatni sem lehet, hogy a következő név, Virág Judit a helyi Fidesz alelnökének az élettársa.

Azt ígérték, szakítanak az MSZP gyakorlatával. Ez így is történt, még gátlástalanabbul csinálják, és még a látszatra sem adnak. Van még egy évük, és ennek az időnek minden percét szeretnék kihasználni.

Azt nem tudjuk, hogy hány szoboszlói pályázót utasítottak el, de azt igen, hogy a szoboszlói 12 helyből jutott egy Debreceni, és egy Nádudvari lakosnak is.

Szoboszlói Színes– Buzási László

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu