Módosítás dátuma: 2012. április 10. kedd, 14:15 Írta: Buzási László 2012. április 10. kedd, 14:14
Csupa vidám program, igazi jó hírek! Bárcsak minden nap húsvét lenne! Ilyen eseményekről öröm beszámolni!
Délelőtt nagy kupac gyermek gyűlt össze, hogy részt vegyen az I.Szoboszlói Húsvéti Fesztivál locsolóvers mondó programján, Péter bohóctól lufit rendeljen és lelkesen tojást keressen a Szent István parkban.
A fesztivált két locsolás közt sokan útba ejtették, színes és színvonalas programjai miatt. Délelőtt elsősorban kisgyermekes családok vettek részt a játékos feladatok elvégzésében, délben pedig a nagyik érkeztek az unokákkal.
Jó ebédhez szólt a nóta, a Bakator zenekar tolmácsolásában, majd nyúlugrató verseny kezdődött a profi vendéglátásáról híres Tuba Tanya tulajdonosa, Rápolti István jóvoltából. A versenyzőket a Hajdúszoboszlói Nyúltenyésztők Egyesülete állította aszfaltra.
Bár az I. Hajdúszoboszlói Húsvéti Fesztiválon nem lehetett fogadásokat kötni, a verseny esélyes erre is! Az induló nyuszik között voltak kimondottan lusták és hiper aktívak. A kis Vörös például meg sem moccant, még kollegája és alomtársa pillanatok alatt körbe futotta a rögtönzött ringet! A gyermekek remélték, hogy a rendkívül sikeres nyúlugratás és tojásterelés után jönnek a barik is próbatételre, ők azonban ezt a feladatot éjszaka látták el fordított felállásban. A sátor mellől ugyanis leléptek és a polgárőrség emberei a Hotel Aurumnál kapták el a jóizlésű szökevény bégetőket. Az éjszaka és a délelőtt tehát állati jó buli volt, a folytatásról pedig hamarosan beszámolunk!
Pár nap múlva FOTOGALÉRIA is készül.
Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu