Payday Loans
2024 március 29, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Idegenforgalom

Elindult a Wizz Air debreceni járata

IMG_1734Az első járat hétfőn délelőtt érkezett Debrecenbe és rövid pihenő után indult is vissza Londonba. A lutoni repülőtér sok szoboszlói számára ismerős. Eddig is gyakran repült útvonal volt a kelet-magyarországi utasok számára, és a debreceni menetrendszerinti járattal sokkal könnyebb és kényelmesebb lehet a közlekedés.

 

Grillétel és Sörfesztivál Hajdúszoboszlón

DSC_0712Múlt hétvégén rekordok dőltek a legek városában. Hajdúszoboszló és a szoboszlói emberek is bizonyítottak. Fesztiválszervezésben az elsők, és felhőtlen jókedvről is tudnak gondoskodni. A világhírű fürdővárosban évek óta szinte minden adott ahhoz, hogy a szakemberek remek programokat tudjanak szervezni. A vendégek pedig vevők a jóra.

 

Osztálykirándulás nem- kapcsolatfelvétel igen

kiskpAz elmúlt év nyarán, pontosan 2011. július 7-én a képviselőtestület úgy döntött, hogy delegációt küld Kínába. A cél az idegenforgalom fellendítése, és hogy minél több kínai befektető városunkba helyezze el tőkéjét. Mivel az elmúlt évre az volt a jellemző, hogy szinte minden jelentősebb települést kínai küldöttek látogattak meg, nem maradhattunk ki mi sem a sorból. A kapcsolatfelvétel első lépéseként 2011. júliusában kínai vendégek érkeztek városunkba, akiket a hivatalban Dr. Sóvágó László polgármester fogadott, majd miután a vendégek megebédeltek a Kemencés csárdában, egy rövid sétát tettek a strandon.

 

   

Felkerült a pont az i-re Hajdúszoboszlón!

DSC_0271Végre végleges helyére került a szoboszlói Tourinform Iroda! Persze mostmár nem így hívják. A helyi TDM ( Turisztikai Desztinációs Marketing) által működtetett irodáról van szó, mely sok költözés után, remélhetőleg a kétszeri ünnepélyes átadást követően elnyerte végleges helyét, egy határon átnyúló pályázat segítségével, melyet gyakorlatilag két „külsősnek” és Hajdúszoboszló jegyzőjének köszönhet a város és a szakma.

   

Egy arany és két bronz: Hajdúszoboszló eredménye a szakmai kommunikációs versenyen

DSC_0416Hajdúszoboszló turisztikai portálja duplázott! A tavalyi I. helyezést követően, idén ismét aranyérmet szerzett a Turizmus Trend által szervezett online marketing versenyen, a nagyközönségi szavazatok alapján. A meghirdetésre került Iránytű kommunikációs versenyre beérkező közel 50 pályaművet kreatív és marketing szakemberekből álló zsűri pontozta, értékelte, valamint nagyközönségi szavazás is zajlott.

 

   

Utazás 2012 kiállítás videóval

p1090202Március 1-én vette kezdetét a 35. Utazás kiállítás, a 21. Budapest Boat Show, a 6. Karaván Szalon és az 5. Port.hu Bringa expo a Hungexpón. Délelőtt 11 órakor került sor a hivatalos megnyitóra az Olimpiai Pavilonban, melyen Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának elnöke mondott nyitóbeszédet. Hatalmas érdeklődés mellett zajlottak az Utazás Fórum szakmai konferenciái, melyek a "Belföldi forgalomélénkítés" témáját boncolgatták. 
   

2. oldal / 8

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)