Írta: Ludmány László 2012. március 05. hétfő, 22:06
Írta: Administrator 2012. február 27. hétfő, 21:25
Már az előzetes nevezések alapján megjósolható volt, hogy az idei hajdúszoboszlói diákolimpia területi elődöntőjén minden eddiginél nagyobb mezőny fog összecsapni a továbbjutásért, majd később a bajnoki cím megszerzéséért. A 325 fős nevezés részben annak is köszönhető, hogy ebben az évben a megszokott kumite (küzdelem) versenyszám mellett, kataban (formagyakorlatban) is összemérhették tudásukat az indulók. Sőt sokan döntöttek úgy, hogy mindkét számban megmérettetik magukat.
A Gyermek Póni Szövetség által indított fedeles kupa idei első állomása a nádudvari Dávid Lovastanya volt, ahol több kategóriában egész nap folyt a versenyzés. Már a nevezésekből is látszott, hogy sok hajdúszoboszlói lovas veszi egyre komolyabban ezt a sportágat. A Bíbor Horse lovasai, Szigeti Nándi tanítványai és a Porszem Lovasklub gyermekei már nagyon várták az első versenyt!
Ez azt hiszem, nem csak az én véleményem. Hiszem, hogy összefogással minden lehetséges! A Szoboszlói Színes csapata nem foci ellenes, egyszerűen csak régóta látja, hogyan mennek a dolgok a városban és sok mindent nem ért.
20. oldal / 28
E-mail: szoboszloihirek@gmail.com
Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.