Payday Loans
2024 május 12, vasárnap
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Nyúlkiállítás Hajdúszoboszlón

kisA Nyúltenyésztők Hajdúszoboszlói Egyesülete idén tartotta XIX. kiállítását, melyre az ország több pontjáról (Szarvas, Bátonyterenye, Taktakenéz), és határainkon túlról (Nagyida, Geca) is érkeztek versenyzők. A nagyszabású rendezvény fővédnöke Dr. Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere volt, a helyszínt pedig a HUNGAROSPA Hajdúszoboszlói Zrt. biztosította a szervezők számára.

 

 

DSCF1827

A kiállítás előkészítését lebonyolítását immár évek óta egy jól összeszokott szervezőbizottság végzi, melynek elnöke az egyesület vezetője Kecskeméti György. A gazdasági ügyeket Borsó Kovács Hajnalka és Szabó Zsolt végzik. A versenyen kiadott katalógust Harangi Péter szerkesztette, a reklámért Fazekas László, Kecskeméti György, a versenyért pedig Miklós Zoltán, Rácz Lajos, Bede Sándor és Erdős Sándor volt a felelős.

DSCF1829

Dobai Imre, Pántya Imre, Király Attila és Tarcsi Imre azért kezeskedtek, hogy tökéletes legyen a bírálat, mely végül 12 fajtagyőztest, 18  95-96 pontos, valamint 8  94-94,5 pontos eredményt hozott. A 45 résztvevő közül heten kaptak elismerő oklevelet. A kiállításon a nézők legnagyobb örömére 132 nyuszi vett részt, többen közülük szívesen pózoltak fényképezőgépünk előtt. A sláger természetesen a tombola nyeremény volt. Mindenki szerette volna haza vinni a kis Holland tarkákat.

 DSCF1843

A képen egy igazi kosorrú óriás, a fajtára jellemző logó füllel.

 DSCF1834

A legfiatalabbak a kiállításon arról tanakodtak, hozzájuk a bokor alá,  vajon milyen nyuszi fogja vinni a csokitojást  Húsvétkor.

DSCF1851

Szoboszlói Színes– Kiss Klára

A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva

www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Névnap

Ma 2024. május 12., vasárnap, Pongrác napja van. Holnap Szervác és Imola napja lesz.

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)