Payday Loans
2024 április 18, csütörtök
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Az onkológiai sebészet magyar úttörője, Dr. Tóth Lajos osztályvezető főorvos

Mentett képkocka 462Az elmúlt héten, Nyíregyházán forgattunk a Jósa András Kórházban. Az apropót pedig az adta, hogy több mint egy éve szinte hihetetlen, már-már csodával határos történeteket hallottunk az ott folyó orvosi munkáról.

 

 

A másik nem lényegtelen szempont az volt, hogy mindez egy Hajdúszoboszlóról indult sebész főorvos nevéhez köthető. A sebészeti blokk osztályvezető főorvosa, Dr. Tóth Lajos akit a szoboszlóiaknak nemigen kell bemutatni. Szülei, testvére ma is Hajdúszoboszlón élnek, és ahogy a riportból kiderül, Ő is heti rendszerességgel hazalátogat. A forradalmian új sebészeti eljárást Olaszországban és Amerikában tanulta meg és itthon már rendszeresen és sikerrel alkalmazza. A műtéti eljárás lényegét a riportban közérthetően elmagyarázza, felhívta többször is a figyelmünket, hogy csodák nincsenek, de a szigorú szabályok mentén, kitartó munkával, szinte hihetetlen eredményeket lehet elérni. Nagy elismeréssel beszélt arról a jól összeszokott csapatról akikkel együtt dolgozik, nem utolsó sorban a biztos és stabil családi háttérről. A szakmai tudás mellett. mindezek nagyon fontos elemei egy 10-12 órás műtétnek, főleg annak tudatában, hogy ezekről a betegekről már szinte lemondtak az orvosok, a betegségük súlyossága miatt. Amit még manapság nagyon ritkán hallani, hogy jól fizető külföldi állásajánlatokat utasított vissza, mert amíg hagyják, Ő itthon szeretné gyógyítani a magyar betegeket.

A Dr. Tóth Lajos sebész, osztályvezető főorvossal készült beszélgetés megtekinthető ITT!

Mentett képkocka 463

20

20 2

RTR 4467

RTR 4494

 

Szoboszlói Színes– Arany-Dóró Kitti - Buzási László - Győri Tamás
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)