Payday Loans
2017 november 24, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Kettős keresztet állított a Jobbik

IMG 4689-010Vasárnap délután kettős keresztet állított a Jobbik, a Szent István parkban. A megemlékező beszédek előtt Kovács Zsolt Ákos szavalatát hallottuk, majd Tóth Attila a Jobbik tagja tartotta meg rövid beszédét, melyben kiemelte, hogy már 2005 óta minden évben állítanak keresztet.

 

Hajdúszoboszló azon kevés településhez tartozik, ahol minden gond nélkül megtehetik ezt. Nem úgy Debrecenben! Ezt már Mohácsi László református lelkész mondta. Országosan a Fidesz próbálja ezt megakadályozni minden eszközzel, sőt Debrecenben még az egyház is tiltja. Debrecen püspöke azt mondta, hogy „nincs hozzá közünk" hallottuk Mohácsi Lászlótól.

IMG 4667-001

IMG 4668-002

IMG 4670-003

IMG 4671-004

IMG 4672-005

IMG 4678-007

IMG 4684-009

IMG 4682-008

Szoboszlói Színes– Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Színes

Kiss Klára - Tel.: +36 30 299 8921, Buzási László - Tel: +36-30 773 0781

E-mail: szoboszloiszines@hotmail.com - szoboszloihirek@t-online.hu

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Gorkíj utca 2.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)