- Új helyen, a megszokott stílusban
- Ismét tévézünk
- Gyalogos gázolás a zebrán
- Befűtött a Vöröskereszt Molnáréknál
- XIII. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszlón
- Gyűjtést szervez és önkénteseket vár a Vöröskereszt
- Nílus kiszagolta a tolvajt
- 230 bográcsban főtt az étel
- Aquapark futóverseny teljes erdménylista
- Átadták városunk második szabadtéri fitnesz parkját
Az elmúlt évek alatt jól megfigyelhető volt, hogy melyik társasház, hogyan szépíti környezetét. Vannak igazán lelkes lakóközösségek, ahol minden lakás ablakában és teraszán gyönyörű virágok pompáznak. A szép látvány nem csak az ott lakóknak szerez örömöt. Egy muskátlis, színes virágos erkélyen megakad a szeme mindenkinek.
A virágos házak lakói a város több pontján örömmel fogadták a VGZRt. segítségét. A cég eddig is ügyesen gazdálkodott a zöld hulladékkal, melyből komposztot készített. Az első időszakban a város parkjaiban és a temetőben hasznosították az értékes anyagot, 2009-ben pedig már azoknak is adtak belőle, akik a cégtől vásárolják a hulladékszállítási szolgáltatást. Tavaly először a második félévben, a családi házak lakói zsákokban kapták a komposztot, melyet jegy ellenében lehetett átvenni és jutott belőle a konténeres társasházak lakóinak is. A szakemberek idén a virágültetés idejére szervezték a komposzt kiosztását. Több napon keresztül, összesen 12 traktoros pótkocsival szállítottak komposztot a városközpont több pontjára. A virágültetéshez nélkülözhetetlen anyagot szívesen fogadta a lakosság, melyet azért keverni kell valamilyen virágfölddel a szép és tartós virágzás érdekében!
Szoboszlói Színes– Kiss Klára –
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
< Előző | Következő > |
---|
Legutolsó hozzászólások - Ön se hagyja szó nélkül!
- Átadták a Rákóczi játszóteret!
- Dühöngő, fitnesz központ vagy szabadidő park ?
- A Jobbik kezdi megszeretni az RTL-t
- Egy üveg italt lopott, előzetesbe rakták
- Köszönő levél Vida Lajosnak
- A megyematrica bevezetése nem hibás döntés, hanem BŰN!
- Mennyi lókötő Szoboszlón!
- Egy bajba jutott 65 éves férfi segítségére siettek a hajdúszoboszlói rendőrök
- Példátlan Összefogás az Otthon ételosztásán
- Átadták a Kulturális Központot
- Szavazatukkal próbálták megakadályozni az ellenőrzést
- Öt éves a Szoboszlói Színes
- Baleset a Kossuth-Hőgyes kereszteződésben
- 8 körzetből 7-et elvesztett a Fidesz Szoboszlón !
- Kampány, FIDESZ módra