Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

A légifotók szerelmese Ovi D. Pop

IMG 9827-005„Határok nélkül" címmel megnyílt Ovi D. Pop fotóművész kiállítása. A közel 140 fotó egyharmada Magyarországon készült, kétharmada pedig Erdélyben. Az erdélyi származású fotóművészt elkísérte első Magyarországi kiállítására Rév község alpolgármestere Hasas János, és Szabó Ödön parlamenti képviselő is.

 

A kiállítás egyik fő célja, a két megye értékeinek megismertetése, és idegenforgalmának fellendítése. A házigazdák nevében Dr. Sóvágó László Hajdúszoboszló polgármestere, és Máté Lajos a Turisztikai Bizottság elnöke méltatta a két város, Rév és Hajdúszoboszló példaértékű együttműködését. Polgármesterűnk kiemelte, hogy a távolabb élőket is illik ismerni, de a szomszédainkat mindenképp. A történelmünk összeköt, és a gondjaink is hasonlóak. Külön örült annak, hogy a magasból mutatta meg városunkat, hisz itt lentről mi is mindannyian ismerjük, de fentről nekünk is új, és érdekes a látvány. Rév alpolgármestere, Hasas János kiemelte, hogy fontosnak tartja azt, hogy kölcsönösen megismerje a két város egymás kultúráját. A szombaton átadásra kerülő inkubátorházban, Magyarországról először a szoboszlói festők munkáiból rendeznek kiállítást. Máté Lajos a Hajdúszoboszlói Vendéglátók Egyesületének Elnöke, egyik legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy a szoboszlói tapasztalatokat átadják Rév idegenforgalmi szakembereinek, akik arra kíváncsiak, hogy Hajdúszoboszlót mi tette sikeressé. Szabó Ödön parlamenti képviselő fontosnak ítélte, hogy az EU-s keretek lehetőséget adtak közös projektek kidolgozására. Megemlítette, hogy a OVI D. POP nem csak fotóművész, hanem a barátja is. A művész a megnyitó ünnepségen szerényen megjegyezte, hogy ő nem a szavak embere, de szeretné megköszönni a Szoboszlói vezetőknek, hogy lehetőséget biztosítottak a kiállítás megrendezéséhez. Szerinte ezek a fotók nem művészképek, inkább turisztikai fotók. A kiállítás július 30-ig látogatható a Mátyás Király Gyógyszállóban.

OVI D. POP-010

IMG 9814-003

IMG 9829-006

IMG 9871-007

IMG 9874-008

IMG 9788-001

Legújabb fotóit a telefonon is be tudja mutatni-009

IMG 9793-002

Szoboszlói Színes– Szűcs Szilvi- Buzási László
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
www.szoboszloihirek.hu

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)