Payday Loans
2024 április 19, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

FÖLD NAPJA – ÁPRILIS 22.

fldnapjaKi mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított el a Föld védelmében. (Azóta az alternatív energiaforrások világhírű kutatója és szakértője lett.) Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne. 
A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
 

Ma már szinte valamennyi hazai oktatási intézmény – óvodától az egyetemig –, önkormányzat, nemzeti park, civil szervezet és jó néhány vállalat is szervez Föld napját, vagy csatlakozik valamelyik országos, illetve közelben lévő nyílt rendezvényhez.



1990 óta minden évben erre a napra adja ki a washingtoni Worldwatch Institute éves jelentését a világ környezeti állapotáról „A világ helyzete” címmel. A Critical Mass kerékpáros mozgalom szervezői gyakran erre a napra teszik a felvonulás időpontját. Ezen a napon fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek civil szervezetek és helyi önkormányzatok, iskolák.


Mit tehetsz Te? 


Végre rá kellene ébrednünk, hogy ne mindig másoktól várjuk a megoldást, mi magunk is tegyünk jobb, élhető jövőnkért és utódaink jövőjéért.


Egészen egyszerű cselekedetekkel is jobbá és fenntarthatóbbá változtathatjuk a körülöttünk lévő világot. Elég, ha csak odafigyelünk cselekedeteinkre és azok következményeire. Ha minden nap teszünk valami apróságot, tudatosan választunk, vásárolunk, közlekedünk, döntünk környezetünk fenntarthatósága érdekében, máris tettünk valamit a változásért.

A mindennapi apró cselekedetek része a tájékozottság, mert ha tudod például, hogy mi az az ökológiai lábnyom-számláló, vagy mennyi idő alatt bomlik le egy műanyag reklámszatyor, akkor már azt is tudod, mit kell tenned. Minden nap. Mert, ahogy a Föld napja mozgalom egyik jelszava is mondja: Egyetlen nap kevés… Ne feledd: Minden nap számít!

Az Artemisz Önismereti Műhely honlapján a JÖVŐKÉPÜNK menüpont alatt izgalmas, gondolatébresztő írásokat, videókat találsz, melyek nem csak a Föld jelenlegi állapotával, hanem jövőjével is foglalkoznak.

http://www.mindenamionismeret.hu/jovokep


A környezettudatos filmek gyűjteményében lévő anyagok pedig ötleteket adhatnak ahhoz, hogy TE mit és hogyan tehetsz Földünk, és rajta önmagunk védelme érdekében.

http://www.mindenamionismeret.hu/jovokep/filmek




Artemisz Önismereti Műhely

 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)