Payday Loans
2024 március 29, péntek
Hungarian Bulgarian Croatian English Finnish French German Italian Polish Romanian Russian Serbian Slovak Slovenian Spanish Ukrainian

Erősebb érdekérvényesítést!

image1Az új önkormányzati törvény kapcsán a Magyar Önkormányzatok Szövetsége ismét Hajdúszoboszlón tartotta Hajdú-Bihar megyei konzultációját, ahol Dr. Gémesi György elnök arra biztatta a polgármestereket, emeljék fel bátran hangjukat és politikai hovatartozástól  függetlenül álljanak ki határozottabban a településükön élő emberekért.

 

 

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint, önkormányzati szinten, egyes kérdéseket kizárólag szakmai szempontok alapján kellene kezelni és előremutató, jó döntéseket hozni. Ezzel szemben a múlt év végén elfogadott önkormányzati törvény, több ízben szakmai egyeztetés nélkül, és túl gyorsan lett elfogadva. Mái napig senki nem tudja pontosan, hogyan lesznek ellátva a járási feladatok. A szakemberek látják, hogy a kormány hibát hibára halmoz és példaként említve a tűzoltóságok sorsát, (ami Hajdúszoboszlót roppant érzékenyen érintette, szerk.) nem szeretnék, ha az iskolák államosítása során a fejetlenség megismétlődne!

Előre szóltak a bölcsödék helyzetéről, ahol az előző kormány programja szerint az igényeknek megfelelően bővítették a férőhelyek számát, a mostani intézkedések szerint pedig nem lesz, aki igénybe vegye azokat, a magas gondozásdi díj miatt.

A kistelepülések elsorvasztása a polgármesterek szerint az ötvenes illetve hetvenes évek politikai intézkedéseit idézi és hiába minden. A kormány nem hajlandó a párbeszédre.

Létavértes polgármestere, Menyhárt Károly elkeseredve sorolta a problémákat, kiemelve a vasúti szárnyvonal évekkel ezelőtti megszüntetését, mely során az állomás az enyészeté lett és hamarosan a sínek is eltünnek végleg, esély sincs az újra indításra.

Kokadon sem jobb a helyzet, mondta Ozsváth István polgármester. Az iskolát elvitték, de előtt 40 millió forintból felújították. Az ilyen döntéseket senki nem érti és szerinte is újra kellene gombolni a kabátot, hiszen a cél csak közös lehet, az ország felemelkedése!

 

 

A beszélgetés legizgalmasabb része a hiteltartozások kérdése volt, mindenki arra lett volna kíváncsi mely települések vannak a legjobban eladósodva. Javaslat hangzott el, hogy az eladósodott települések terheit, amennyiben felelőtlen gazdálkodás miatt kerültek szorult helyzetbe, ne másokkal akarják megfizettetni! Kérjék számon attól a polgármestertől a hiteltartozást, amelyik felvette és vizsgálják ki pontosan miért nem sikerült a törlesztés. Derüljön ki, ki volt a felelőtlen! Ha olyan beruházásra lett fordítva a hitel, mely adott időn belül megtérült és azóta termel, jogos volt a döntés, de ha csak el lett pocsékolval, legyen felelősségre vonva az illetékes!

Hozzászólások   

 
+2 #1 ubi40 2012-03-23 05:47
Könyörgöm a kezdeményezés jó,de ha kérhetnénk hiteles arcokkal tegyék.Húsz éve ugyanazok mondják a frankót akik így vagy úgy már besározódtak és már amit kérdeznek azt sem hisszük el. :oops:
 

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

Hirdetés
Hirdetés

Belépés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Szoboszlói Hírek

Kiss Klára 

E-mail: szoboszloihirek@gmail.com

Postacím: 4200 Hajdúszoboszló, Somogyi u. 2/c.

ISSN 2061-7038 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7046 (Online)