- Új helyen, a megszokott stílusban
- Ismét tévézünk
- Gyalogos gázolás a zebrán
- Befűtött a Vöröskereszt Molnáréknál
- XIII. Bioétel és Borfesztivál Hajdúszoboszlón
- Gyűjtést szervez és önkénteseket vár a Vöröskereszt
- Nílus kiszagolta a tolvajt
- 230 bográcsban főtt az étel
- Aquapark futóverseny teljes erdménylista
- Átadták városunk második szabadtéri fitnesz parkját
A programon először a debreceni jelöltek köszönték meg a bizalmat és a szép számú ajánlószelvényt, majd elmondták, minden bizonnyal nem véletlen, hogy ennyi cédulát kaptak, az emberek egy része elismeri munkájukat.
Oláh Lajos köszöntőjében azt javasolta Orbán Viktor sofőrjének, vegyen új GPS-t, hogy főnöke láthassa mennyi új út épült az országban és érezze mennyivel könnyebb lett a közlekedés.
Az MSZP–s képviselőjelöltek szerint van mire büszkének lenni! Az egyik legnagyobb beruházás a megyében a kötöttpályás közlekedés megújítása, mely során csak Debrecenben egy 16 milliárdos projekt valósult meg. A megye több területén pedig folyamatosan végzik az útfelújításokat.
Oláh Lajos a 7. számú választókörzet képviselőjelöltje elmondta, sikeres volt a párt válságkezelése, Magyarország pénzügyileg stabil. Az pedig csak rajtunk múlik, hogy hogyan fejlődik tovább szűkebb lakóhelyünk, megyénk, városunk. A megkezdett beruházások szépen haladnak, egyre több európai uniós beruházást adnak át, és emellett a párt nagy hangsúlyt fektet a munkahelyteremtésre, az esélyegyenlőség megteremtésére.
Politikusai aktívan dolgoznak, részt vesznek a Parlamenti munkában, és a választás során építő vitára hívnak minden egyes jelöltet! A választók előtt mondjanak véleményt, ütköztessék álláspontjaikat, a programokat, adatokat és számokat! Természetesen mindezt kultúrált formában és annak érdekében, hogy a lakosság tudjon jó döntést hozni.
Szoboszlói Színes– Kiss Klára –
A helyi hírek forrása mi vagyunk! – Minden jog fenntartva
Legutolsó hozzászólások - Ön se hagyja szó nélkül!
- Átadták a Rákóczi játszóteret!
- Dühöngő, fitnesz központ vagy szabadidő park ?
- A Jobbik kezdi megszeretni az RTL-t
- Egy üveg italt lopott, előzetesbe rakták
- Köszönő levél Vida Lajosnak
- A megyematrica bevezetése nem hibás döntés, hanem BŰN!
- Mennyi lókötő Szoboszlón!
- Egy bajba jutott 65 éves férfi segítségére siettek a hajdúszoboszlói rendőrök
- Példátlan Összefogás az Otthon ételosztásán
- Átadták a Kulturális Központot
- Szavazatukkal próbálták megakadályozni az ellenőrzést
- Öt éves a Szoboszlói Színes
- Baleset a Kossuth-Hőgyes kereszteződésben
- 8 körzetből 7-et elvesztett a Fidesz Szoboszlón !
- Kampány, FIDESZ módra
Legtöbbet olvasott
- Az első szoboszlói földmutyis neve kibukott
- Kósa 7 másodperc alatt megsemmisült
- A pártfeladat végrehajtva
- Pont egy hete áll a bál-a trafikmutyi folytatása
- Szoboszlói trafikmutyi
- Hajdúszoboszló
- Óriási vihar söpört végig Szoboszlón
- Barát vagyok, miben segíthetek?
- Motorost gázoltak
- Egy orvos, akire mi szoboszlóiak is büszkék lehetünk!
- Provence Hotel-a botránysorozat csak fokozódik! Hová lett 883 millió?
- Emberölés Hajdúszoboszlón-újszülött az áldozat
- Ismerje meg a szoboszlói trafikosokat!
- Két halott a 4-es főúton Ebes és Debrecen között
- Elgázolt egy embert a vonat Hajdúszoboszlón